2012. november 30., péntek

Előzetes választási regisztráció -is lehetett volna.

Kedves Pajtások, Kiselvtársak !

A hétfőn megtartott Wass Albert Iskolai Úttörőcsapat szavazást tartott arról, hogy a jövő évben az iskolába járás előzetes bejelentkezés, vagy alanyi, állampolgári jog alapján történjen-e, illetve maradjon-e a jelenlegi őrs, és KISZ összekötői vezetés. A szavazás eredménye az lett, hogy bár alkotmányos jogunk, és állampolgárságunkból adódó felelősségtudat miatt (itt a pirézeket kizártuk volna a szavazásból, de sajnos ők is iskolánk látogatói) ne legyen előzetes bejelentkezés, mégis ezt így láttuk felsőbb pártutasítás szerint is helyénvalónak.

A szavazáson sajnos a KISZ KP-BM, összekötő tisztjei, és iskolánk  legnagyobb örsvezetőinek egy része nem tudott résztvenni, Urbán Viktória a Panarancs örsvezetője valószínűleg igazoltan focimeccsen volt a grundon, ezt természetesen elfogadjuk. Pocakos László KISZtitkárúr szintén igazoltan volt távol, illetve a helyetteseik is távolmaradtak, sajnos a Kubai VIT azaz világifjusági találkozó jelen pillanatban fontosabb volt, kaptunk viszont egy képeslapot, amin éppen a kvantanamérát énekleve gitároznak az elvtársak a tábortűz mellett, és további jó egészséget kívánnak a csapatnak ! Hurrá elvtársak, köszönjük.
Gyertyás Ferenc diétája után gyengélkedik, és nem is érti az egészet, így távol marat, javaslom  pajtások, vegyük jegyzőkönyvbe, hogy mivel ő nem igazoltan maradt távol, ki lett fütyűlve. A jegyzőkönyvbe természetesen kisbetűvel írjuk a nevét, nem méltó a szellemiséghez. Egyik csapattársunk előbb nemmel szavazott, de utána rájött, hogy nem egyezik a véleménye a marxista eszmékkel, ezért korrigálást kért, ahogy egy másik pajtás is, aki rossz gombot nyomott meg. Van három gomb, igen, nem tartózkodom, ennek a pajtásnak a jövőben nem adunk ilyen komplikált készüléket a kezébe, illetve előbb megmondjuk mit kell nyomni. A zeneiskolás Gordonka szakos Bajai kiselvtárs ne érti az egészet, de ez legyen az ő baja. Végülis, még módosítgattunk, meg ilyenek, de mivel sietni kellett mert egyik pajtás apukája hozott NSZK-ból kólát, csokit meg tic-tacot, így inkébb gyorsan befejeztük, és lerögzítettük. Holnap még kiadunk egy közleményt, hogy úgy ahogy volt szar volt az NSZK csokoládé, többet nem hódolunk be a nyugati imperialista ajándékoknak.
Éder János, iskolánk független igazgatója -hisz ő az összes őrsöt, és kisdoboscsapatot ugyanúgy szereti, nem szólt bele a dologba, gondolta az iskolába járás körülményei nem igazgatói feladat.

A szavazás végülis jól zárult kedves pajtások, megszavaztuk, hogy legyen előzetes regisztráció az iskolába járáshoz. A regisztrációt tanítási időben lehet megtenni, de óráról való hiányzást igazolni kell, tehát tanítási időben tilos regisztrálni. Azok a tanulók akiknek lukasórájuk van, vagy betegek, esetleg nyári szüneten vannak persze bejöhetnek a pedellus bácsihoz leadni a szükséges jelentkezést, de készüljenek fel, hogy jelentős sor, és torlódás várható.

Remélem mindenki eljut jövőre is az iskolába, és a jól zárult szavazás eredményeképpen iskolánk, üttöröcsapatunk, és KISZ bizottságunk tagjai továbbra is az eddigieknek megfelelő jó munkával haladnak tovább a lenini úton.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése